Versenyek, eredmények

 

„A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumban a matematika évtizedek óta sikertantárgy” írjuk a szakmai munkát bemutató tablón. Ez valóban így van, hosszú idő eredményes munkája, és sok jelentős, de nem országos szintű siker után 1977-ben sikerült először bonyhádi gimnazistának matematikából országos versenyen első 10 közé kerülni. Kirch Zoltán 3. helyezést szerzett a matematika OKTV-n. Még ugyanebben az évben Tóth Tamás második lett az Arany Dániel matematikaversenyen. (Mindketten Katz Sándor tanítványai voltak.)

 

Ezután évről évre jöttek az országos sikerek. 1978-ban Arany Dániel versenyen első és második hely, majd az egyik legkiemelkedőbb eredmény: 1981-ben a matematika OKTV első és második helyezettje is bonyhádi gimnazista volt: Énekes Béla és Palasik Sándor. Itt már világos volt, nem véletlenekről van szó, kiemelkedően tehetséges diákok és komoly szakmai munka együtt hozza az eredményeket.

 

1982-től felsőbb határozattal megszüntették a tagozatokat, elindult a fakultációs rendszer. Iskolánk ehhez az új rendszerhez is sikeresen alkalmazkodott, a 80-as években is 20-nál több országos helyezést értek el tanítványaink.

 

A 80-as évek végén nyílott lehetőség helyi programok kidolgozására. A tagozatos és fakultációs rendszer előnyeinek összedolgozásával létrehoztuk a természettudományos osztályokat. Mindjárt az első évfolyamon kiemelkedő eredmények születtek. Ifj. Katz Sándor kétszer megnyerte az Arany Dániel versenyt, matematika OKTV-n és a Kürschák versenyen is 3 helyezést szerzett.  (Emellett fizikából is kiemelkedő eredményeket ért el, egy szer harmadik és kétszer első lett az Eötvös versenyen, ezzel a verseny történetének legeredményesebb szereplője, és nemzetközi diákolimpián is aranyérmes lett.)

 

A további természettudományos osztályok tanulói is folyamatosan hoztak szép eredményeket, ez az osztálytípus ma is választható a 8. osztály után hozzánk jelentkezőknek. De a rendszerváltás után új lehetőség is adódott, hatosztályos gimnáziumi osztályt is indítottunk, amelyben az osztály egyik fele matematikából emelt szintű. Az, hogy hat évig emelt szinten tanulhatja valaki a matematikát, nagyon nagy lehetőség. Itt is már az első évfolyamon országos szinten jelentős tudású tanulót sikerült felkészíteni: Hartmann Miklós kétszer lett Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen első díjas, valamint OKTV 4. és Kürschák verseny 3. helyezés a legszebb eredménye.

 

Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a bonyhádi gimnázium matematika versenyeredményeivel folyamatosan az ország élvonalában van. Tavaly például 14 tanulónk jutott az OKTV második fordulójába, és ezzel akkor legeredményesebb iskola volt. A 2005-ben végzett évfolyamunk eredményeit külön írásban gyűjtöttük össze.

 

Most is sok tehetséges tanuló van iskolánkban, az idei eredmények közül egy Arany Dániel verseny harmadik helyezést, a régió matematikaversenyén elért I., a Gordisz verseny 7.,  Bátaszéken általános iskolás korosztálynak szervezett országos verseny 2. helyezését, és a Nemzetközi Magyar Matematika versenyen elért három II. díjat emeljük ki. Ezeket az eredményeket elért tanulók: Cséke Balázs 8. osztályos, Lamm Éva 9. osztályos, Szudi László és Győrffy Lajos 11. osztályos diákjaink.

 

Ebben az összeállításban elsősorban a hagyományos országos versenyeken, a 11-12.-eseknek számára szervezett OKTV-n és a 9-10.-esek Arany Dániel Versenyén elért eredményekre tértem ki, de ezen kívül is számos egyéb versenyen indulnak tanítványaink.

 

Ezen a tablón még bemutatunk néhányat a további versenyek közül.