BOMATEKA

     Bonyhádi Matematikai Tehetségfejlesztő Alapítvány

 
KÖMAL
23 tanulónk szerepel kategóriájában az első 30 között, közülük nyolcan az első 10 között:

Wiandt Péter 8. o. 2.
Stein Ármin 8. o. 3.
Tanner Martin 8. o. 4.
Pap Tibor 8. o. 6.
Ficsor Luca 8. o. 7.
Deák Kitti 8. o. 10.
Bősze Zsuzsanna 10.
Tekeli Tamás 10.

A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulóinak aktuális pontszámai a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok pontversenyeiben:

 

 
   
Földtudományok olimpiája
Az idén először kapott meghívást Magyarország a középiskolás diákok Földtudományi olimpiájára. A csapatba bekerült Tekeli Tamás 12. osztályos tanulónk, akit korábbi földrajz és matematika eredményei alapján hívtak meg. (Földrajz OKTV-n 6. helyen végzett, megnyerte a Lóczy Lajos Országos Középiskolai Földrajzi Tanulmányi Versenyt, Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen II.díjas volt és a KöMaL országos ranglistáján 5. helyezést ért el.)
Tekeli Tamás az olaszországi Modenában rendezett olimpián legeredményesebb magyar versenyzőként bronzérmet szerzett.

 

 
   
BME év eleji felmérőjének eredményei
A Budapesti Műszaki Egyetem minden szeptemberben az elsőévesekkel irat egy matematika felmérőt a középiskolai anyag tudásának megismerésre. Ez alapján alakítják ki a csoportokat, ill. csak az kezdheti el az egyetemi anyag tanulását, aki ebből legalább 40 %-os eredményt elér. Mivel a diákok egy része közép- más része emelt szintű érettségivel kerül be, így ez a felmérő tudja összehasonlítani a bekerülő összes diák tudását.
Ezután az egyetem összesíti az eredményeket középiskolák szerint.
Ebben a tanévben az ország összes középiskolája közül a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói szerepeltek a legeredményesebben 79,9 %-os teljesítménnyel.
 
   
Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematikai Emlékverseny döntőjében
10. évfolyam
Dicséret: Kacz Dániel

11. évfolyam
II. díj Bősze Zsuzsanna
III. díj Barczel Nikolett
Dicséret: Győrfi Mónika
 
   
Nemzetközi Magyar Matematikaverseny
Nemes György 9. a osztályos tanulónk III. díjat,
Kacz Dániel 10. a osztályos tanulónk III. díjat,
Bősze Zsuzsanna 11. a osztályos tanulónk dicséretet kapott
 
   
Curie matematikaverseny országos döntője
Kozári Bálint 9. a osztályos tanulónk 1.
Dömsödi Bálint 7. a osztályos tanulónk 3.
Wiandt Péter 8. a osztályos tanulónk 5. helyezést ért el.
 
   
Az AJTP matematikaversenyének országos döntője
Sebestény Gábor 11. d osztályos tanuló 1. helyezést ért el.
 
   
Az ABACUS lap pontversenyében
Peszt Kata 7. a osztályos tanulónk 4. helyezést ért el.
 
   
Matematika OKTV
4 tanulónk került be az országos döntőbe.,

Bősze Zsuzsanna 11. a osztályos tanulónk 22.,
Halász Dániel 12. a osztályos tanulónk 26.,
Tekeli Tamás 12. a osztályos tanulónk 31., és
Veres Andrea 12. a osztályos tanulónk szintén 31. helyezést ért el. 
 
   
TUDOK regionális konferencia
2011. őszén iskolánk szervezte a kutató diákok regionális TUDOK konferenciáját.
Ezen két matematika témájú előadással is szerepeltek tanítványaink. Jászberényi Tünde Catalán számok című előadásával II. díjas lett és az országos döntőbe jutott.
Varjú János és Veres Andrea Számelméleti függvények alkalmazása a titkosításban c. előadásukkal III. díjat kaptak.
 
 
   
Diákolimpiai csapat
Két 11. osztályos diákunk Bősze Zsuzsanna és Győrfi Mónika meghívást kapott a matematika diákolimpiai csapat keretébe és december 28-tól január 4-ig az angol olimpiai csapattal közös felkészítésen vettek részt.
A Cambridge-i Nemzetközi Lányolimpián Bősze Zsuzsanna csapatban 8. egyéniben 41. helyezést ért el.
 

   

Arany Dániel Matematikaverseny
Országos döntő:
Nemes György 9. a osztályos tanulónk III. díjat kapott,
Halmosi Bence 9. a osztályos tanulónk dicséretben részesült.
 

 

Bolyai Matematika Csapatverseny
A Fehér Alíz, Peszt Kata, Török Tímea, Zsók Bianka összeállítású hetedikes csapat a megyei fordulóban I. az országos döntőben 8. helyezést ért el.
Az országos döntőbe jutott nyolcadikos csapat tagjai: Deák Kitti, Ficsor Luca, Holló Teodóra, Reizinger Dóra

 

 
   
Bátaszéki Matematikaverseny
Második fordulóba jutott:
Dömsödi Bálint, Zsók Bianka, Török Zsombor Áron, Peszt Kata, Simon Kristóf, Török Tímea, Tóth Réka Borbála, Gergely Bence, Bocskorás Márton, Beke Áron, Böndör Dániel János, Takács Péter György, Agócs Noémi Bernadett, Fehér Aliz, Vajda Alexandra, Pohli Anna, Szász Tibor (7.a)
Deák Kitti, Pap Tibor, Tanner Martin, Tihanyi Áron, Wiandt Péter (8.a)
Országos döntőbe jutott:
Zsók Bianka, Wiandt Péter

 

A verseny honlapja

 

 

Varga Tamás Matematikaverseny
Három 7. a osztályos tanulónk került be az országos döntőbe.,

Török Zsombor 13.
Dömsödi Bálint 31.
Simon Kristóf 37. helyezést ért el.

 

 

 

Megyei Matematikaverseny
Mind a négy évfolyamon bonyhádi tanuló nyerte a megyei matematikaversenyt.
Évfolyamonként 6-6 tanulót tekintünk díjazottnak. A 24 tanuló közül 17 bonyhádi gimnazista.

 

9. évfolyam

 

tanuló

iskola

tanára

1

Nemes György

Bonyhádi Petőfi

Simonné Krum Eszter

2

Bősze Zsófia

Bonyhádi Petőfi

Simonné Krum Eszter

3

Szász Norbert

Bonyhádi Petőfi

Simonné Krum Eszter

4

Matus Boglárka

Bonyhádi Petőfi

Simonné Krum Eszter

5

Kozári Bálint

Bonyhádi Petőfi

Simonné Krum Eszter

6

Halmosi Bence

Bonyhádi Petőfi

Simonné Krum Eszter

  

10. évfolyam

 

tanuló

iskola

tanára

1

Kacz Dániel

Bonyhádi Petőfi

Csötönyi Nóra

4

Baricz Nikolett

Bonyhádi Petőfi

Csötönyi Nóra

5

Gänszler Gabriella

Bonyhádi Petőfi

Csötönyi Nóra

 

11. évfolyam

 

tanuló

iskola

tanára

1

Bősze Zsuzsanna

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

3

Barczel Nikolett

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

4

Győrfi Mónika

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

5

Énekes Tamás

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

6

Csuma-Kovács Ádám

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

 

12. évfolyam

 

tanuló

iskola

tanára

1

Tekeli Tamás

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

2

Varjú János

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

3

Halász Dániel

Bonyhádi Petőfi

Katz Sándor

 

 

 

Öveges József Emlékverseny
Matematika: Nemes György I. helyezés
 
 
A régió matematikaversenye
2012. január 12-én Pécsett a Janus Pannonius Gimnáziumban szervezték a Baranya - Somogy - Tolna - Zala megyék középiskoláinak matematika versenyét.

A régió legjobb 11-12. évfolyamos középiskolás tanulói mérték össze tudásukat. Mindegyik megyét mindkét évfolyamon a novemberi megyei versenyen első 6-6  helyezettje képviselte.
A legjobb eredményt a következő középiskolák érték el:

1. Kaposvári Táncsics M. Gimnázium 140 + 87  = 227 pont

2. Bonyhádi Petőfi S. Ev. Gimnázium 102 + 115 = 217 pont

3. Pécsi Leöwey Klára Gimnázium    89 + 71 = 160 pont

4. Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 107 + 27  = 134  pont

5. Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 50 + 58  = 108 pont

Mindkét évfolyamon pécsi tanuló nyert. A legeredményesebb Tolna megyei tanuló a 11. évfolyamos Bősze Zsuzsanna volt, Barczel Nikolett és Énekes Péter 5. helyezést ért el.
 
 
Dürer verseny
Két csapatunk bekerült a Dürer verseny matematika tantárgyi országos döntőjébe, amelyet február 10-től 13-ig szerveznek Miskolcon.
A csapatok tagjai: Bősze Zsuzsanna, Tekeli Tamás, Varjú János, ill. Bauer Barbara, Molnár Ákos és Veres Andrea 

 

 

BOMATEKA